The ascent of man

AZ EMBERRÉ VÁLÁS HITELES TÖRTÉNETE

     Vala pedig, hogy egy igen terebélyes és gazdagon termő gyümölcsfán népes majomcsapat élte vidám, gondtalan életét elégedetten. Így volt ez az idők kezdetétől, és az idők végezetéig így is látszott lenni.    

Eme paradicsomi állapotú közösségben lőn pedig egy, aki restségével tűnt ki a boldog többiek közül. Szinte vakarózni is rühellt, mozdulni is lusta volt megátalkodott renyheségében, hiába dobálták és cibálták meg gyakran a társai.
     Történt pedig egy rossz emlékű napon, hogy kiváló majmunk lepottyant a Fáról. (Szeles idő volt-e, vagy sem, az a tudomány mai állása miatt kideríthetetlen.) Tunyán heverészve szundikált sokáig, mígnem mardosó éhség lett úrrá rajta. Ennek okáért evett a Fa alá bőven hullott, megcefrésedett gyümölcsből, és igen-igen megvidámodott tőle.    

Látván pedig a többiek az ő állapotját, sürgősen lemásztak hozzá, és belakmározták ama gyümölcsöket az utolsóig. Ezért újabb és újabb fákat kellett keresniük, megszerzésükért két lábra állva fortélyos eszközöket, módszereket kellett kitalálniuk a bunkósbottól kezdve a pálinkafőzőig.
Így történt. Azóta is hol két lábon, hol négykézláb jár az ember, és ha kenyere javát elitta, megtérvén őseihez, a Nagy Égi Sörözőben múlatja idejét velük.

The ascent of man

(what-ever professor Bronowski thinks…)

    Happened, that on one of the big fruit trees a whole lot of monkeys lived

happily. That’s how it was since the beginning of times, and that’s how it almost ended. But one day one of them, the one that was way the laziest of all, fell from the tree. Being too lazy to climb back, “…I just have a sleep now, and worry ‘bout >things< later…”

    He did so. Somewhat later hunger woke him. Looked ‘round, to see himself sitting in the middle of a fallen fruit heap, that was half way between being rotten or whiskey. From where he was, all the beautiful and fresh fruit on the tree was way too far,so he just started cleaning up the fermented ones all around himself. It didn’t take long till he become rather happy, suspiciously happy in the eyes of the others. That’s how all the rest of the monkeys came down from their tree, and ate up all the ugly brew. When there was no more left, they went to the next tree, than the next one, so on. Later the never ending need made them invent tools and equipments, from the stick to the brewery.

  That is how he even today sometimes walks straitened up, sometimes (after much of the unforgettable brew) back on his knees and hands. And when he drinks away what he has, and his life too, he goes back

to the big bar in the sky, spending his time with his for-fathers…

Joseph Toth-Antal (Sidney) fordítása