Műfordítások eszperantóból

Stanislav Schulhof:

FRANCESCO PETRARCA

Neked, szonettek királyi mesterének

ajánlom hódolván ezt a póri verset,

amely azért tűnhet kecsesnek, mert

szerzője megpróbál utánozni Téged.

Finomrajzú árnykép, sötét oválkeret:

szenvedélyed mérni nem volt semmi mérleg!

Laurát szeretted, és meg kellett érned,

elgyöngülten vágyva valaki mást szeret.

Lángolva kívántad Laurát, de tudom,

midőn érintetted volna őt gyöngéden,

mint bájos látomás tűnt, mindig elszökött.

Hasonlóság, Mester, itt van kettőnk között:

amikor viselni biztosan reméltem,

lehullott fejemről végleg lauruszom!

Reto Rossetti:

AZ ÉLETTENGER

Mindig új partok felé, egyre tovább

sodródunk eloldódva,

mint hullámtörte bólya,

ha észak tép is, ha zefír simogat.

Hiába küzdünk kikötőért sokak,

a célunkért dacolva,

ha mint szilaj, vad horda,

hullámár űz, hoz új horizontokat.

Ma mélán ring talán, selymezőn lohad,

ám holnap hullámtonna

zúzhat, áztathat sója,

vagy orvul zátony mereszti ránk fokát,

és ha a végére betöltöd sorsodat,

erődben fogytán fogyva

merülsz, örvény se vonva

sűlyedsz el, alant a béke, csend fogad.

Kalomano Kalocsay

(Kalocsay Kálmán):

SASMADÁR

Sasmadár repül magas ég alatt,

a földön fáradt struccmadár szalad,

ám csonka szárnyait hiába veri,

magát a sashoz sosem emeli!

Kalocsay Kálmán:

ESTE A PARKBAN

Táruló, nagy sziluett-fákra

Lebegő, néma, görbe bárka

úszik észrevétlenül.

Alá nyugatra egyre lágyabb

pasztell,  könnyű múlás, az ágak

mögé a búcsúzó Nap sápadt

fénylehelete terül.

A nyugalom világontúli.

Immár elhallgatott a húri

madárzenészek dala.

Bogarak ringó zümmögése,

alvó faágak nyújtóznak az égbe,

a fáradt park pihenhet végre

csendességben egymaga.

És üvegvirágzás: illatok!

Érzékeny, erőszakos, balog

rezedák, menták, mályvák,

harmatos humusz erőltetik

maguk bolondosan, pedig

rózsa teríti rájuk szelíd

illatdrapériáját.

Fekszem a hűvös-lágy pázsitra,

meleg arcom fűszál simítja

végig, harmattal rakott.

Az ég sötétkék, széles árka,

benne titkot hajózó bárka,

a park bódító illatálma,

egyedül velük vagyok.

Jön az Éj barnán ereszkedve,

jön az Éj, feketül, de messze

nehéz reggel ébredez.

A Városon zord intés rian:

a Város ügyes küzdést kiván,

sivataga barlangjaiban

az ember emberre les.

Ott mindig harcolni, vívni kell,

elpusztulsz, vagy pusztítás visz el.

Bárha elgyötört az agy,

muszáj a lökdösődést tűrni,

ajándék-magad holtig űzni...

Áldott hát feküdni, feküdni

a fűvön, vagy fű alatt.

Betétvers

John Sarp Dinwoodie   

MAGDALÉNA

című költeményéből

Mi Urunk, Jézus, Te irgalmas,

imánk szívünk tükre:

Isten Fia, kérünk, hogy hallgass

a könyörgésünkre.

Megváltónk, Jézus, óh, irgalmas,

a Te szenvedésed

áldja most, ki bűnben hatalmas,

az Emberiséget.

Szerető Jézus, óh, irgalmas,

segíts minket, leljen

minden ember méltó vígaszt az

igaz szeretetben.

Ítélőnk, Jézus, légy irgalmas,

légy kegyelmes hozzánk,

teljék békében, ne kínban az

utolsó, nagy óránk!